Nagy Ádám – Mindset Mentor

Adam Nagy
Matrix

Rendszerépítés

Tegnap egy vezetői tréningen vettem részt a Marriott Hotelben. A kiemelt előadó egy svájci kb. 32-33 éves fiatalember volt, aki egy nagyon jól megszerkesztett és követhető üzenetű előadást tartott. Egy kis időutazásnak éltem meg a dolgot, mert 21 évvel ezelőtti önmagamat láttam abban az emberben, aki a színpadon beszélt. Nagyon sok rokon vonást véltem felismerni aközött amiről beszélt és a saját meggyőződéseim között.

Régen egy ilyen előadás teljesen tűzbe hozott, és azonnal elkezdtem már másnap tevékenykedni, hogy a gyakorlatba átvigyem a hallottakat. Tegnap egy kicsit másképp történt a dolog. Amellett, hogy megéltem egy időutazást, számtalan olyan kép is felvillant előttem, amit a tapasztalatom, és az intuícióm ihletett. Sokkal érettebbé váltam az évek során, és tegnap valahogyan kívülről tudtam szemlélni a folyamatot. Mint a Next c. Filmben Nicholas Cage, aki maga előtt látja mi fog történni a következő 5 percben, ha bizonyos módon cselekszik. Én is képes voltam forgatókönyveket lejátszani a fejemben. Azt is láttam magam előtt, hogy hogyan értékeltem és reagáltam valamikor, és ma hogyan értékelek és reagálok dolgokra. Nem ragadott el a hév. Nagyon érdekes volt.

Az úriember arról beszélt, milyen kulcs dolgokra kell koncentrálni akkor, ha az ember egy olyan hálózati marketing, vagy más jellegű vállalkozást akar felépíteni, ami teljes anyagi és időbeli szabadságot garantál. Ez azért is volt hiteles a szájából, mert ő maga a saját eredményei alapján is működtetett egy ilyen rendszert. Ami talán még szimpatikusabbá tette az üzenetét, hogy az elmúlt években a világ változásával együtt vagy ennek ellenére az eredményei folyamatosan és kiszámíthatóan növekedtek, az ő viszonylag limitált időbeli befektetése mellett. Dollármillós nagyságrendű az éves jövedelme, ezzel szemben a heti 5 óra elfoglaltság egy nagyon hatékonyan működő vállalkozást takar.

Mi a garancia arra, hogy valaki képes egy ilyen céget felépíteni? Ma azt mondom, hogy egyértelműen a mindset. Nem véletlenül erről beszélt előadása utolsó részében az előadónk.

Azért tudtam azonosulni ezzel az üzenettel, mert én is hasonlóan láttam meg a lehetőséget abban az üzleti keretrendszerben, 20 évvel ezelőtt, amivel elértem az anyagi függetlenségemet. Nagyon tetszett, hogy egyszerű két pilléres üzleti modellre építette barátunk a szabadságot biztosító vállalkozását.

Az egyik a másolható napi rutin, a másik pedig a rendszer által garantált folyamatos növekedés (idegen szóval scalablity) volt. Mindegyiknek voltak alpontjai, de így egyszerűen kommunikálva az ember látja jól, mik a leglényegesebb elemek.

Én is a RENDSZERBE lettem szerelmes annak idején. A rendszer, ha jól van felépítve garantálja a növekedést. Garantálja a szabadságot. Garantálja a fejlődést. És még az adaptációt is, azaz a változás képességét is bele lehet egy rendszerbe építeni, ami különösen fontos a mai változó üzleti életben. Vannak RENDSZERELEMEK. Ha ezek megvannak és működtetjük őket, akkor könnyű növekedni, ha nincsenek meg, akkor meg bottal üthetjük az anyagi függetlenséget.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy kezdettől fogva RENDSZERben gondolkodtam. Szerintem ezzel a hálózati kereskedelemmel foglalkozók kevesebb mint 1%-ába tartoztam. Akiket sikeresnek látok ebben a műfajban, azok mind vagy így kezdték, vagy eljutottak a RENDSZERBEN gondolkozás pontjáig.

Érdemes feltenned magadnak is a kérdést. Vajon RENDSZERt építesz, ami egy idő után kiszabadít a munka fogságából, vagy csak készpénzre váltod napi szinten a szakértelmedet?

Tegnap arra is rájöttem, hogy sok olyan esemény és történés van egy ilyen rendszerépítés hogyanjai mögött, ami már emberpróbálóvá teszi az egész tevékenységet. Ez az emberekkel történő bánásmód kérdése. Lehet, hogy Téged is vonz a RENDSZER, mint engem vonzott, de sok embert nem biztos, hogy megragad. Van aki a spontaneitásban hisz, az intuitív cselekvésben. Van, aki ha heti szinten be kell számolnia a teljesítményéről, inkább felköti magát. Van aki lassan tanul, és van aki robbanásszerűen akar haladni és olyan mint a villám, amikor motorolajjal kenik be. Igazából ezen a ponton jön be az, hogy rendszerben gondolkodni kevés. Az embereket vezetőként ebbe a rendszerbe kellőképp be is kell illeszteni, és ez néha művészet. Itt tanultam én is magamról a legtöbbet. Vezetővé kell válni, kapcsolatteremtő és példamutató vezetővé, aki ráadásul empatikus kommunikátor és coach is egyszemélyben.

Ez nem fog megtörténni egyik napról a másikra, és közben sok ember ki fog halni mellőlünk, amíg beletanulunk. Akik maradnak, azok viszont lehet, hogy egy életen át áldják majd a nevünket. Egy biztos. Érdemes vezetővé válni, és érdemes rendszerben gondolkodni. És mindez a mindsettel kezdődik. Ebben rejlik az anyagi függetlenség és szabadság a hálózati marketing területén.