Összevitatkoztam James Clearrel

“Tényleg csak bizonyítékokból épül az identitásod?” Ez volt a gondolat, ami megállított.

Van az úgy, hogy az ember vitába keveredik egy könyvvel. Nem feltétlenül a szerzővel, és még csak nem is a teljes gondolattal – hanem egyetlen mondattal, ami úgy megállít, mint amikor a gyalogos átkelőnél hirtelen pirosra vált a lámpa.
Ez történt velem is James Clear Atomi Szokások című könyvét olvasva.

A könyv – amit amúgy nagyon nagyra tartok – egyik alapmondata így hangzik:
„Akármilyen is, momentán az identitásod csak azért hiszel benne, mert bizonyítékod van rá.”

Elsőre logikusnak tűnik. Racionális. Szinte már tudományosan precíz.
És mégis… valami feszülni kezdett bennem tőle.
Tényleg csak akkor hiszünk valamiben magunkkal kapcsolatban, ha „bizonyítékunk” van rá?

Az én tapasztalataim szerint ez nem mindig ilyen egyszerű.

Identitás: nem mindig bizonyíték, néha csak egy elhintett szó

Sokan vagyunk úgy, hogy viszünk magunkkal valamit – egy érzést, egy képet, egy hitet önmagunkról – aminek semmilyen konkrét alapja nincs. Nem tudnánk megmutatni egy fotón, nem tudnánk igazolni számlával, nem mutatna rá semmilyen papír. Mégis ott van. Ott él a fejünkben, a szívünkben. És néha irányít.

Gondolj csak vissza a gyerekkorodra. Arra a pillanatra, amikor a tanító néni leintett: „Hagyjad már, te ezt sosem érted meg!”
Vagy amikor az egyik szülőd úgy nevetett fel: „Na, te aztán nem vagy egy sportember.”

Egyetlen mondat. De ha elég mélyre megy, beférkőzik. És tegyük hozzá: nem kell hozzá semmilyen „bizonyíték”. A gyerek nem kér számlát vagy kutatást. Csak elhiszi. Befogadja. És ha elégszer hallja – vagy elég fontos ember mondja neki –, akkor ez a mondat identitássá válik.

És innen kezdve nem azért hiszi el, mert bizonyítékot talált rá. Hanem épp fordítva: minden tapasztalatát elkezdi a beépült hiedelméhez igazítani.

A külső zaj, ami belső igazsággá válik

A pszichológiában introjekciónak hívják amikor mások véleménye, elvárása úgy ivódik belénk, mintha a sajátunk lenne. Ez nem tudatos. És nem is logikus. Nem „érvek” mentén történik. Inkább hasonlít arra, mint amikor egy dal szövege úgy bemászik a fejedbe, hogy észre sem veszed, mikor kezdted dúdolni.

Az identitás tehát sokszor nem bizonyítékokon alapul. Hanem történeteken. Hiedelmeken. Elhangzott – vagy épp csak sejtetett – mondatokon. És ezek nagyon is tudják formálni az énképet.

Ettől még nem mondom, hogy James Clear téved. Sőt.

Ahol James Clear mégis igaza van – csak máshonnan közelít

Az Atomi Szokások egy zseniálisan gyakorlati könyv. Nem az identitásfilozófia mélységeit akarja boncolni, hanem egy konkrét módszert mutat meg: hogyan építsünk szokásokat úgy, hogy azok valóban beépüljenek az életünkbe – és ezáltal az identitásunkba.

Ebben a keretrendszerben pedig teljesen érthető, miért mondja azt, hogy az identitás „bizonyítékokon” alapul. Hiszen ha minden nap olvasol 10 oldalt, egy idő után jogosan mondhatod: „olvasós típus vagyok.” Ha minden héten elmész edzeni, azt fogod érezni: „én egy olyan ember vagyok, aki törődik a testével.”

Clear szerint tehát: kis szokások → visszajelzések → új identitás.

És ez működik. Működik, ha tudatosan építed. Ha te választod meg, milyen szokásokkal erősíted meg azt az embert, akivé válni szeretnél.
De az a kérdés, amiben vitába szálltam vele, egy réteggel mélyebbre visz.

Az identitásod nem csak abból áll, amit te választottál

Van egy régi mondás, miszerint:
„Nem tehetsz arról, hogy milyen szavakat mondtak neked gyerekkorodban. De felelős vagy azért, hogy ezek még ma is hatnak-e rád.”

A fejlődés ott kezdődik, hogy felismered: az identitásod egy része nem a te döntésed volt. Nem te raktad össze. Egyszerűen csak megörökölted, elhitted, beépítetted.
És ezeknek sokszor nincs semmiféle „bizonyítékuk” – mégis teljes mértékben befolyásolnak.

Ezért, ha igazán változtatni akarsz az identitásodon, nem elég új szokásokat felépíteni.
Előbb meg kell kérdezned: „Kinek a történetét élem most?”

Végszó: az igazi identitásformálás bátorság kérdése

James Clear módszere fantasztikus – és ha tudatosan használod, valóban új identitást tudsz építeni.
De az identitásformálás nem mindig logikus folyamat.
Nem csak bizonyíték, hanem érzelem. Nem csak választás, hanem örökség. Nem csak gyakorlás, hanem felismerés.

Az igazi kérdés tehát nem az, hogy „milyen bizonyítékod van arra, aki vagy?”
Hanem az, hogy honnan jött az az énkép, amit most magadról hiszel?

És amikor ezt meglátod, akkor kezdődhet el az igazi változás.
Nem egy új szokással.
Hanem egy új történettel.
A sajátoddal.