Tegnap volt egy téma, ami elgondolkoztatott, és írtam is egy rövid szösszenetet róla.

Maga a fő gondolat a következő volt: Korábbi hibánk amikor jóval később derülnek ki, sokszor fájdalmasabbak, mintha azon nyomban tudomást szereztünk volna róluk, és azonnal korrigálhattuk volna.

Példákat is szerettem volna beleírni, konkrét megtörtént eseményeket, amiből tanultam és amiből más is tanulhat, de a feleségem figyelmeztetett, hogy ne írjak olyasmit, ami bárkire is nézve negatív. Lett volna ugyanis az egyik példában egy olyan szereplő, akinek a döntését kifogásoltam, illetve nem értettem vele egyet.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van a vélemény nyilvánításhoz, és egyfajta cenzúrát éreztem abban, hogy ő azt tanácsolja nekem, hogy ne írjam azt, amit szeretnék. De aztán igazat adtam neki, és nem posztoltam. Tanítani szeretnék embereket, lehetőleg sok saját konkrét példán keresztül, mert az tesz a leghitelesebbé. De másik oldalon megtapasztaltam, hogy a legjobb szándék is sokszor félreértelmeződik, és nem mindenki azt veszi ki abból, amit kommunikálok, amit én szerettem volna, hanem azt, amit saját szemüvegének a szűrőjén át megtapasztal, vagy felfog ebből. Azt pedig nem tudom kontrollálni, milyen szemüveg van épp rajta, mikor olvassa a soraimat.

Ha egyértelműen valaki ellen irányul amit írok – és volt erre már sokszor példa a múltban – az ellenszenvet szül emberekben, és a végén magyarázkodnom kell, hogy ő is az én nézőpontomba helyezkedve vizsgálja az adott helyzetet.

Tegnap megkérdeztem magamtól: Mi a szándékom azzal a példával amit leírok? És egyértelműen az volt a válaszom, hogy az, hogy emberek lássák, milyen amikor valaki egy hibás döntést hoz, milyen hatással van a környezetére. Az általam leírt helyzetben én, illetve mi voltunk a sértett felek a feleségemmel, és egy kívülálló valaki volt, aki “elbánt” velünk.

És ha magamba nézek egyértelműen megállapíthatom, hogy azért is akartam ezt a példát leírni, mert igazságtalannak éreztem, ahogy a példában levő illető csalódást okozott nekünk. Negatív érzelmek voltak bennem, a tanító szándék mellett. És a negatív érzelmek kiáramoltatása mindig visszatér karmikusan és további negatívat hoz. Ezért végül jó döntést hoztam, hogy nem írtam le ezt a példát. Ha eljutott volna a kritizált illetőhöz, biztosan kellemetlen lett volna az utóhatása. Meg emberek levonják a következtetést rólam: „Ádám nem változik, régen is kritizálta az embereket, és most is sértettségből beszél és kommunikál.”

Bevallom, jellemző volt rám ez a fajta “úgy érzem, hogy igazam van, és ezért igenis kimondom, mit érzek” kommunikáció. Hoztam otthonról. Apám ennek egy extrém példája volt. De ezen a téren nem szerettem volna őt követni.

OK. Vannak bennünk negatív érzelmek. Óhatatlanul megtapasztaljuk őket. Ott vannak és negatív energiával vesznek körül, negatív energiát sugároznak ki. Akkor mi a fenét tegyünk, ha már ki sem kommunikálhatjuk, mert azzal megsértünk embereket? Valójában az a trükk, hogy belül kell semlegesíteni ezeket az érzelmeket.

Semmi sem pozitív vagy negatív. Mi adunk mindennek előjelet. Minden érmének 2 oldala van.
Mindent fel lehet használni tanulási célból.
Ha őszintén vizsgáljuk meg érzelem mentesen a dolgokat, rájövünk, hogy több oldalról is nézhetjük, és minél több oldalról nézzük, felfedezzük, hogy nincs abszolút „igazság”.

Nem ragaszkodom ahhoz, hogy nekem legyen igazam, mert ez egy alacsony tudatosságú gondolkodásmód. Persze, van az emberben egy igazságérzet. De az élet történései nem mindig e szerint alakulnak, sokszor az ok-okozati történések nem igazságosak.

Tanultam a tegnapi esetből és önkritikát gyakoroltam, mielőtt más kritikájából kellett volna okulnom. Örülök, hogy van mellettem egy sokkal józanabb társ, aki a javamat akarja, és akinek a segítségével napi szinten fejlődhetek.

Te is van, hogy megállítod magad, mielőtt valakinek valami negatívat mondanál?