Az idő egy új nézőpontja

4 éve a mai napon egy áttörést éltem meg az idővel kapcsolatban. Sok év után ez most egy határozott új felismerés volt.

Az időt egyértelműen egy olyan erőforrásnak tekintjük, amivel megfelelő módon gazdálkodnak a sikeresek, és másra fordítják, mint sikertelen társaik. Ezen felül többnyire az időt egyetlen meg nem újuló erőforrásunkként is kezeljük (már, ha így teszünk). Ilyenkor viszont azonnal eluralkodik rajtunk az a dolog, ami ellen minden fronton harcolunk: a szűkösség paradigmája.
Nincs elég időnk.

Ez a gondolat, ami megfoszt minket igazi hatalmunktól.
Nincs elég időnk mindenre, ezért kell prioritásokat állítanunk, ezért kell fontossági sorrend szerint cselekednünk. A megfelelő prioritásokkal több időt és több pénzt hozhatunk létre, gondoljuk. Ez persze így is van a hagyományos dimenzióban. Én is ennek az elvnek voltam a hű szolgája korábban.
Megjegyzés: Tény és való, hogy ez a gondolkozás eredményezte az életemben azt a helyzetet, hogy passzív jövedelmeim miatt ma időmilliomosnak tekinthetem magam, hiszen számtalan olyan nap van, ahol oly módon keresek pénzt, ami nem jár aktív munkával, hanem mindössze korábbi tevékenységeim hozadéka, amit rendkívül élvezek.

De most nem erről szeretnék beszélni. Hanem a nagy átverésről, ahogyan gondolkozunk az időről.
Valójában nincs is idő. Mindig MOST van.
És amikor azt mondjuk magunknak, hogy 24 óra van egy napban, és elkezdjük mérni az időt, azonnal le is szűkítjük és korlátossá tesszük. Egy olyan korlátos erőforrássá alakítjuk, amiért harcolni kell. Amit be kell osztani. De ismerjük fel:

Minden szűkösségből táplálkozó gondolkozás megfoszt minket attól, hogy felismerjük lényünk valódi korlátlan természetét.
A saját valóságunk és saját lehetőségeink ugyanis korlátlanok.
Az univerzum bőségét élvezzük mindenben, és ez idő szempontjából sincs másképp.
Hiszen miért pont az idő lenne az, amiben korlátaink vannak?
A helyzet az, hogy valójában az időben sincsenek korlátaink.
Főleg azért nem, mert nincs értelme az időt abszolút mértékben mérnünk, ugyanis az idő számunkra nem ebben a vonatkozásban értékes. Sőt, ebben a vonatkozásban pusztán frusztráció forrásává válik.

Einstein-i értelemben érdemes vizsgálnunk az időt, és azonnal megváltozik a vele való viszonyunk. Einstein-i nézőponttal vizsgálva igazából két kategóriára tudjuk szétválasztani az időt amit kapunk: FLOW-time-ra és Out-of-FLOW-time-ra.

A FLOW-time, amikor az időérzetünk teljesen megváltozik. Belemerülünk egy tevékenységbe, és elveszünk a időben. Nem tudjuk megmondani, mennyi idő telik el. Az élménynek ugyanis nem ez a meghatározó minősége. Termelékenyek vagyunk, élvezzük minden pillanatát, és az abszolút mértékkel mért idő egyszerűen egy értelmezhetetlen fogalommá válik.

Az Out-of-FLOW-Time esetén minden másodpercet mérni tudunk, megvan bennünk a konvencionális időérzet, sőt itt is megtapasztaljuk a torzulást: kellemetlen helyzetek esetén, amiből már szabadulni szeretnénk, az idő kifejezetten lassan telik, a percek óráknak tűnnek.

Vajon fel tudod-e idézni saját életből vett példáiddal, amit mondok?
Volt-e idő amikor az élmény felülírta az időtartamot, és bár csak pár másodpercig vagy percig tartott, mégis meghatározó volt az életed szempontjából? És volt-e olyan negatív élmény, ami bár csak pár másodpercig tartott, éveknek tűnő kínszenvedésként idézhető vissza?

Persze, hogy volt. Ember vagy Te is, és úgy működsz ahogy én.
Ugyanúgy felismered az évek elszállásának képességét, mint a másodpercek megmaradásának a képességét.
Egy dolog, ami eddig talán hiányzott: Nem ezek alapján az elvek alapján alakítottad ki az idővel való viszonyod.
Hanem maradtál a „24 óra van egy napban, hozzuk ki belőle a legtöbbet” megközelítésnél.
Nem baj. Én is így tettem sokáig.

De rá kell jönnünk, “Idő”, mint olyan nem létezik abszolút módon. Mi vagyunk ugyanis a mérce. Az számít, mi hogyan érzünk.
Ha 24 órásnak tekintjük a napot, és elhatalmasodik rajtunk a szűkösség gondolata (Nincs elég időm mindenre) akkor boldogtalanokká válunk.
Ha viszont nem 24 órával gondolkodunk , hanem azt mondjuk, mi vagyunk az idő forrása, mi vagyunk akik létrehozzuk, és arra van időnk, annyi amennyit szeretnénk, amire valóban időt szeretnénk szentelni, egy egészen más érzés vesz rajtunk erőt.
Ha a boldogságnak tudsz szentelni egy, két, öt vagy tíz percet, nem lesz-e gazdagabb az életed?
Mi lenne, ha úgy döntenél reggel, hogy a boldogságot okozó tevékenységeket írod fel a To-Do listádra illetve To Enjoy listádra? És hagynád, hogy ha kell teljes mértékben belefeledkezz ezekbe a nap folyamán?
Vajon a nap végén bűntudat töltene el, vagy a teljesség érzése? Mi lenne, ha kipróbálnád?
Mi lenne ha megajándékoznád magad egy kalanddal?
Az igazság az, hogy az időd forrása Te vagy.

Nem 24 óra áll a rendelkezésedre.
Ennél jóval több.

MINDEN PERC A RENDELKEZÉSEDRE ÁLL.

Egy egész élet, aminek nincs abszolút időtartama, hiszen csak a te általad megélt élményekből fogsz tudni mesélni róla, mikor egy másik dimenzióba átlépsz.
Teljesen fölösleges 24 órás napokról beszélni.

Hány olyan utazásod volt már, ami bár 2 hétig tartott, mégis hónapokig tudnál róla beszélni? És hány olyan évet húztál le a suliban, amiről egy óránál többet se tudnál beszélni, mert olyan fölösleges volt megélned?

FLOW-Time vagy Out-of-FLOW-Time. Ezt a döntést érdemes meghozni. Ez a minőségi döntés az időgazdálkodásod tekintetében.

Amit most csinálni fogok, FLOW-ba juttat-e vagy sem?
Van bennem pár gondolat arról is, hogyan alakítsuk időnket FLOW-Time-má, de ezt majd egy későbbi ponton mondom el….
Úgy gondolom, így is van min elmélkedned, ahogy nekem is…