Nagy Ádám – Mindset Mentor

Adam Nagy
Matrix

„Rejection is God’s protection” azaz a visszautasítással valójában Isten védelmez Téged.

Tegnap ez volt az egyik központi gondolat, amit egy podcastban meghallottam, és nagyon megragadott.

Sokszor mondjuk, hogy nem az események számítanak, hanem az, ahogyan ezekre az eseményekre reagálunk. És ez valóban így van. Ez a reakció tesz valakit sikeressé vagy sikertelenné. Maga a reakció – ahogyan működik – viszont a tudatalatti programozásunkon múlik, a hitrendszereinken. Ezeket a hitrendszereket egy sikerfilozófia tükrében kell működtetnünk, ha azt szeretnénk, automatikus és reflexszerű legyen a környezetünk ingereire adott válaszunk.

Kicsit elméleti módon hangzik így ez a dolog, ezért hadd mondjak egy gyakorlati példát.

Laci üzletkötő és az egyik nap egy hozzá nagyon közelálló potenciális ügyfelet látogat meg, akitől reméli, hogy biztosan vevő lesz a termékére. Az illető viszont nemhogy nem vevő a termékre, hanem durván és lekezelően mond nemet. Személyeskedik Lacival, olyanokat mond neki, ami egy életre elveszi a kedvét attól, hogy ilyen termékértékesítéssel foglalkozzon. Laci megtörten távozik és ezek a szavak halálos sebet ejtenek értékesítői karrierjén. Méregként hatnak rá. Több napon keresztül bénultan lézeng, csak bámul ki a fejéből. Rémálmai lesznek, és a végén felhagy az értékesítői munkával. Tehetséges volt, és több sikert ért már el korábban, de valahogyan ez az incidens végzetesnek bizonyul: újra és újraéli a potenciális ügyféltől hallott halálos kritikát, és nincs rá ellenszere.

Most lásd a következő jelenetet. Ugyanaz az ügyfél, és ugyanaz a termék. Petra az üzletkötő, és minden ugyanolyan módon zajlik, ahogy Lacival zajlott a történet. De most ahelyett, hogy a külvilágot látnánk, a kamera Petra elméjébe hatol és az ottani gondolatok elevenednek meg előttünk. Petra elméjében látjuk, ahogy az ügyfél támadó gondolatai, mint egy hatalmas hadsereg támadnak Petra gyenge seregére. Egyértelmű a túlerő. Halált osztó a támadás, egyre másra esnek el Petra hadseregének katonái. De aztán a felhőből egy hatalmas védő köd ereszkedik le, és lehetetlenné teszi, hogy a végzetes támadás folytatódhasson. Petra serege behúzódik a védett bunkerbe, a katonák mosolyognak egymásra, átölelik egymást, túlélték a túlerő támadását. A kamera ismét visszatér a valóságba, látjuk, ahogyan Petra elhagyja az ügyfél irodáját, és látszik rajta, hogy a lelke nem sérült meg. Ahogyan az utcára lép, egy mosoly szikrája jelenik meg az arcán. Tudja, hogy ez az elutasítás valóban Isteni védelmet nyújtott neki a túlerőben levő halálos támadás ellen. Már délután újabb telefonokba kezd, és sikeresen tárgyal, 3 új szerződést is köt a nap végére.

Ugyanaz a külső inger, és két teljesen más végkifejlet. Ez a harc sosem a fizikai síkon zajlik, hanem az elménkben. Az elménk hadseregének pedig legerősebb fegyvere az a hitrendszer, ami benne működik. Egy-egy mondat, egy-egy olyan filozófia, amit kialakítunk, hogy milyen történetet társítunk a visszautasításhoz tesz minket sikeressé vagy sikertelenné hosszútávon. Ez a pár mondat viszont nem elég, hogy csak a tudatos elménkben, az ismereteinkben legyen, ott még valójában semmit sem ér. Akkor érnek kincset ezek a mondatok, ha valóban életfilozófiánkká válnak, és ez az ismétlésen keresztül történik meg. Magunk vagyunk önmagunk megmentői, vagy sikerkovácsai.

Ha magadévá teszed azt a filozófiát, hogy a Teremtő a visszautasítással csak téged védelmez, erősebbé válsz, és immunisabbá. A Teremtő ugyanis elrejti az értékeid azok elől, akik nem játszanak szerepet a sorsod alakulásában. Ezért utasítanak el ezek az emberek. Nem látják az értékeid. De ez amiatt van, mert maga a Teremtő rejti el előlük az értékeidet. Nem érdemelnek meg Téged. És nem is kapnak meg Téged. És ez így van jól. Azokkal viszont akikkel dolgod van, össze fog hozni. A Teremtő nem teremt selejtet. Te is TÖKÉLETES VAGY.
Értékes vagy, és szerethető. Higgy magadban. Aat ajánlom, alakítsd ki a sikerfilozófiád, ami a visszautasítás esetén is egyre erősebbé tesz!

P.S. Ha van értékesítő vagy üzletkötő barátod és ismerősöd, kérlek oszd meg vele ezt a posztot. Hálás lesz érte!