Trénerként a célunk az, hogy a tudásunkat úgy adjuk át az embereknek, hogy abból a legnagyobb előnyt tudják maguk számára kivenni, és átalakítani ezáltal az életüket. Sokáig úgy gondoltam, hogy ennek a legjobb módja az, ha felkészülök, és amit tanítok, azt mélyrehatóan ismerem. Sok könyvet olvasok a témában, megfűszerezem a saját tapasztalataimmal, történeteimmel. Én, én, én. Ez volt a kezdeti szemléletem. Kicsit sem az egó vezérelt.
Természetesen ennek az iskolai előmenetelem állt a hátterében, ott ez a magas szintű felkészülés és feleléskor meg dolgozatíráskor történő teljesítménynyújtás volt a siker kulcsa, amit ki is aknáztam rendesen. Az ilyen minták mélyen rögzülnek, és mindent magammal vittem az Élet nevű játékba is.
De a helyzet az, hogy lehet valaki egy nagyon felkészült előadó, ez még nem fogja sikeres tanítóvá tenni.
Brian Tracy egyik aranyértékű gondolata, amikor felteszi a kérdést:
K: Mi a rendezvény legfontosabb része?
V: AZ, amit utána TESZEL.
Ahhoz, hogy a hallgatóság valamit elkezdjen tenni a tanítás után viszont csak az első lépés. Van, amikor már ez sem történik meg. De ha megtörténik is, ez kevés. Könnyen lehet, hogy csak egyszeri cselekvésről volt szó. Egyszeri cselekvésekkel nem tudjuk sikerpályára kormányozni az életünket. Ehhez szokások kellenek.
Sok képzés arra fókuszál, hogy információt adjon át. Ezek a tranzakcionális képzések. Például, részt veszel egy egynapos workshopon arról, hogyan használd hatékonyabban az idődet egy új szoftver segítségével, vagy egy olyan webináron, ami az aktuális online marketing trendekről beszél. Az oktató elmondja a szoftver használatának alapjait, és bemutat néhány trükköt, vagy a másik esetben, felvillantja a trendeket, de miután a képzés véget ért, rajtad áll, hogy alkalmazod-e a tanultakat vagy sem. A siker kulcsa ebben az esetben az, hogy mennyire tudod ÖNÁLLÓAN gyakorolni és BEÉPÍTENI a tanultakat a napi rutinodba. Az ilyen típusú képzések gyakran inspirálnak ugyan, de nagyon ritkán változtatják meg mélyen a résztvevők gondolkodását vagy szokásait.
A különböző Workshopok, Mesterkurzusok, Webinárok, Konferenciák, amik rövid ideig tartanak, mind tranzakcionálisak. Átadnak egy bizonyos információt, és utána ezzel magára is hagyják a résztvevőket. Az a lényege az ilyen képzéseknek, hogy valami technikát oktasson, valami újdonságot tartalmazzon, szórakoztató legyen, megismertessen ismeretekkel. Majdnem minden képzés, amin korábban részt vettem, ebbe a kategóriába tartozott. Valójában ezek képzéseknek álcázott informatív tudásmorzsák. Ha nem vagy kellőképp tudatos, ugyanannyit hasznosítasz belőle Te is, mint én tettem az évek hosszú sora alatt: SZINTE SEMMIT.
De érdekes módon mégis függővé tesz ez a fajta “tanulás”. Megjegyzem: ez igazából önbecsapás, ha valóban tanulni szeretnél. Újra és újra elmész egy-egy újabb képzésre. Minden hétvégén. Minden héten többször. Valami ÚJAT hallgatsz. Amikor esetleg olyasmit hallasz, amit korábban már valaki elmondott, mert ilyen alkalom is lesz, akkor kiábrándult vagy, hogy semmi újat nem mondott az előadó.
Az ilyen informatív képzéseken hallhatsz új dolgokat, de hogy az életed új pályára állna, azt ne reméld.
Ehhez transzformatív képzések kellenek. Van egy hírem. Ez nem rossz és nem jó, csak tény: a transzformatív képzések hosszabb ideig tartanak. Legkevesebb 3 hónap, de inkább 6 vagy több. 3 fontos elem van benne. A metódus, hogy 1. van egy világszínvonalú anyag, amit 2. meghatározott ideig, ismétléssel tanulsz, és 3. közben professzionális coachingban van részed. Azaz valaki nézi, mit teszel, mit építesz be a hallott anyagból, és hogyan alakul át a működésed, hogyan alakulnak át a hiedelmeid, hogyan fejlődnek a kulcsfontosságú készségeid. Hogyan alakulsz át emberként. Hogyan alakítod át a paradigmád. Hogyan válsz tudatossá az általad tanulmányozott területen. A tudatosság az első körben a lényeg. Innen jutsz majd el a tudattalan kompetencia és szakértelem birodalmába.
A transzformatív képzéseket nem ingyen adják. Akik transzformatív képzésekben részesítenek Téged, a legjobb befektetést kínálják. Ez az igazi befektetés saját magadba. Kell ehhez is önfegyelem, energia, fókusz, és elkötelezettség. Nem árt, ha van elszámoltató partnered, vagy edzőtársad, aki betartatja az ígéreteidet. Ez esetben a siker esélye kifejezetten magas, 95% fölött lesz.
Én meguntam, hogy kidobjam az időm. Az informatív képzések számomra ma már inkább idő és pénzkidobásnak minősülnek. Maximum arra jók, hogy lássam érdemes-e az adott trénert egy transzformatív folyamathoz is mentorként magam mellé állítani. Ha egy készséget ki akarok alakítani és fejleszteni, akkor transzformatív folyamatra van szükségem. Neked is. Ez azt jelenti, hogy a tudatosságom az adott területen az öntudatlan szakértelem szintjére akarom emelni. Becsukott szemmel és hátrakötött kézzel is tökéletesen akarom végezni az adott feladatot. Profi akarok lenni benne. Vérprofi.
Ehhez kell egy világszínvonalú tananyag, a professzionális coaching, ami lehetővé teszi a szándékos gyakorlást (deliberate practice) és egy meghatározott időtartamig tart, ami nem pár nap vagy csak pár hét.
Ne váltsd aprópénzre az időd és energiád. Ne áltasd magad azzal, hogy állandóan képzésekre jársz. Ha visszatekintesz, és ugyanott vagy, mint 5 éve voltál, akkor nem a megfelelő képzésben van részed. Válassz ki olyan transzformatív képzéseket, amitől a gondolkodásmódod átalakulhat. Nem lesz olcsó, ha minőséget akarsz. De ne is akard ezt olcsón megúszni. Ez életed legjobb befektetése lesz. Kezeld ezt eképp.

