Magyarországra jött egy viselkedéskutató szerző, Nir Eyal, akinek előzetesen meghallgattam a hangoskönyvét, hogy kellően felkészült legyek, mire találkozom vele. Ez a hangoskönyv is ikertestvérem Barnabás ajánlásából jött, és baromi izgis témákat boncolgat: a fókuszálás és el nem terelődés technikáit és gyökereit.
Arról beszél a szerző az egyik fejezetben, hogy mennyire nem gondolkodnak az emberek, és mennyire akarnak inkább tevékenykedni – akár rossz irányba menve – ahelyett, hogy inkább gondolkodásra használnák fel az idejüket.
Sokan úgy vélik, és ezzel én is így voltam, hogy ha nem TESZEK valamit aktívan, akkor nem működöm helyesen. Tenni kell, cselekedni. A gondolkodást nem azonosítottam a cselekvéssel. Pedig a gondolkodás is cselekedet, méghozza az egyik legértékesebb tett, amit végezhetünk. Nem mindig könnyű. Biztosan hallottad már Henry Ford klasszikus idézetét is ehhez kapcsolódóan. Szerinte: “A gondolkodás az egyik legnehezebb munka, ezért is csinálják oly kevesen.” Nehéz, de nagyon nagyon értékes.
De térjünk vissza a könyvhöz és egy érdekes kísérlethez, ami a gondolkodás és a cselekvés/unalom összefüggését vizsgálta. A szerző elmondja, hogy egy 2014-es tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg, arra kérte a résztvevőket, hogy üljenek egy üres szobában és gondolkodjanak 15 percig. A szobában nem volt semmi, kivéve egy olyan eszközt, amely lehetővé tette, hogy a résztvevők enyhe, de fájdalmas áramütést adjanak maguknak. Miért tenne bárki ilyet, kérdezheted? A tanulmány előtt minden résztvevő azt mondta, hogy még fizetne is azért, hogy elkerülje az áramütést. Azonban, amikor egyedül maradtak a szobában a géppel és nem volt semmi más a szobában, a férfiak 67%-a és a nők 25%-a áramütést adott magának. Sokan nem csak egy, hanem több alkalommal is!!!
A tanulmány szerzőinek a végkonklúziója az volt, hogy „Az emberek inkább cselekszenek, mint gondolkodnak, még akkor is, ha amit tesznek, olyan kellemetlen, hogy normálisan fizetnének az elkerüléséért. Az iskolázatlan elme nem szeret egyedül lenni magával.”
Az iskolázatlan elme nem szeret egyedül lenni magával. Ez nagyon ütős gondolat!
Az én tapasztalatom szerint nem csak egy bezárt üres szobában adnak az emberek maguknak “áramütést”, hanem a mindennapi élet paradicsomi lehetőségei között is. Inkább fejet lehajtva mennek előre, és élnek át naponta fájdalmas órákat, perceket, ahelyett, hogy felnéznének, megéreznék a kávé finom illatát, kortyolnának belőle, és közben azon gondolkoznának, hogyan is élvezhetnék még jobban az életüket, hogy közben komoly hozzájárulással lehessenek a világhoz.
Tudatosság kell ahhoz, hogy az ember egy üres szobában 15 percet hasznosan el tudjon tölteni magával, ezt elismerem. Az emberek nem erre vannak kondicionálva. De az ész nélküli cselekvés, az, hogy napi szinten áramütéseket adjunk magunknak, ahelyett, hogy gondolkodnánk, sok ember mindennapjaiba beépült, és a kísérlet szerintem erre is tökéletesen rámutatott. Döntő többségében innen indulunk, és le kell vetkőznünk ezen szokásunkat.
Remélem, hogy Te aki ezt olvasod már nem az önkínzók táborába tartozol. De ha igen, és néha te is “áramütésekkel” sokkolod magad, ahelyett, hogy gondolkoznál, akkor javaslom, állj meg egy percre. Van döntési lehetőséged. Objektíven nézz rá a helyzetedre. Zárd be magad 15 percre a szobába és gondolkodj. Most kérlek ne tedd be a sokkoló-gépet. Csak gondolkodj. A megoldás ott van benned , csak idő kell hozzá, hogy felismerd.