Nagy Ádám – Mindset Mentor

Adam Nagy
Matrix
Abban legyél profi, ami a legtöbb jót hozza az életedbe! Ez az utóbbi időkben általam hallott egyik legjobb filozófia, amit barátomtól Gyulai Szilvesztertől tanultam.
 
Mindig is szerettem profi lenni dolgokban. Volt bennem egyfajta maximalizmus, hogy kihozzam a helyzetekből, ami kihozható. De gyermekként laikusan azt gondoltam, hogy az életünket kezdetben rábízhatjuk a szüleink bölcs irányítására. Aztán amikor majd az iskolákat elvégeztük, utána úgyis lesznek jó lehetőségek arra, hogy jól élhessünk, ha becsületesen és profin dolgozunk.
 
Azt reméltem titkon, hogy az iskolák utat mutatnak majd, hogy merre tudok menni, hogy a lehető legjobb módon kamatoztathassam a tehetségemet. De sem a szüleim, sem az iskolák nem szolgáltak megfelelő útmutatással. Az történt, amit a rendszer tervezett mindannyiunk számára: ráállítottak, hogy egy csavar legyek majd a nagy gépezetben.
 
Milyen jó lett volna még kezdő egyetemista koromban találkozni egy olyan vállalkozóval, aki szabadon, boldogan és harmóniában él, és utat tud mutatni a jó kérdéseket feltéve, mint egy coach! Milyen jó lett volna, ha valaki felteszi a kérdést nekem: Vajon mi lehet az szerinted, ami a legtöbb jót hozhatja az életedbe? Csak azzal foglalkozz, a többi kiadódik.
 
Hiszek az Ikigai fogalmában, ami a hosszú és hasznos élet filozófiája. A Japánban élő 100+ éves idős emberek mind élő példái annak, hogyan kell valakinek ezt kimaxolni. 4 halmaz metszetéről van szó. Az első az amiben jó vagy, a második, amit szeretsz csinálni, a harmadik amiért megfizetnek, a negyedik pedig amire a világnak szüksége van. Ezek metszetében ott van az IKIGAI. A Te Ikigai-od. Szerintem a legtöbb jót az a tevékenység hozza az életedbe, ami az IKIGAI-od.
Stephen Covey beszélt a Nyolcadik szokás könyvében a PQ, IQ, EQ és SQ fogalmáról. Olyan igényekről, ami a tested igénye, hogy egészségesen és kellemes fizikai környezetben élhessen. A szíved igényéről, aki szeretne szeretni és szeretve lenni. A szellemed igényéről, aki fejlődni, növekedni, tanulni és alkotni akar. Valamint a lelked igényéről, ami nyomot szeretne hagyni a világban. Live, Love, Learn and to Leave a Legacy. Ezeket a területeket kell megtalálni, ami a legtöbb ilyen igényünkre választ nyújt.
 
A profizmus arról szól, hogy becsukott szemmel is össze tudod rakni a pisztolyt. Arról, hogy tudatalatti a mechanizmus, ami működésbe lép, amikor döntést hozol, és annyira ki van gyakorolva a tevékenység, hogy nem hibázol. Képtelen vagy hibázni. A profizmus egy paradigma.
 
A Gengszterek sofőrje c. filmben Ryan O’Neill játszotta a profit, aki pontosan tudta, hogy mennyire lehet összetörni egy autót ahhoz, hogy még működőképes maradjon és el lehessen vele iszkolni a helyszínről. Jean-Paul Belmondo pedig világhirű bérgyilkost alakított a Profiban, aminek a zenéjét ma is felismered, ha hallod a rádióban. De akár a Terminátor is ott van, mint profi. Nem kérdez, csak csinálja. Addig amíg. Jó példák a popkultúrából.
 
Igazán profivá válni több időt vesz igénybe, mint 10 000 óra, ha nincs melletted egy coach vagy egy mentor. De elérni egy olyan szintet, hogy élvezd már azt a jót, amit egy dolog hozhat az életedbe, nem biztos, hogy kell 10 000 óra. Tim Ferris nagyon sokat ír azokról a tanulási hack-erről, amivel rövidíthető az út. Nagyon nem mindegy, hogy kitől tanulsz, és főleg, hogy MIT tanulsz. Ma a legtöbb tanulási curriculum idejét múlt. Itt főleg az iskolarendszer tantárgyaira gondolok. De az összes tantárgyat átereszthetnénk ezen a szűrőn: Ha profin megtanulom a tananyagot az adott tárgyból és “profi leszek”, az vajon mennyi jót hoz az életembe? Ha lányom gimnáziumi tantervén végignézek, egyértelmű a válasz: vajmi keveset. Pure waste of time!
 
Ezt a kérdést, hogy “miben kellene profivá válnom, ami a legtöbb jót hozza az életembe?” legtöbben csak 18 éves koruk után tehetik fel maguknak, mert addig ki van töltve az idejük a diákoknak felesleges tananyaggal. De mivel mindenki holtáig tanul, ekkor, ha ez a lehető leghamarabbi időpont, azért fel kellene tenni. És utána elkezdeni feltérképezni a lehetőségeket.
Szépen ki kell tenni azokat a dolgokat a hajóból, amik nem a legtöbb jót hozzák az életünkbe. Szisztematikusan. Állásokra gondolok, emberekre gondolok, általad utált tevékenységekre gondolok. Gondolok a sok fake news-ra, social médiára, elterelésekre, manipulációra.
 
Helyette be kell hozni, ami valódi boldogságot ad: feltétet nélküli szeretetet, hálát, spiritualitást, példamutató vezetést, bőség gondolkodást, flowban végzett munkát, pozitív hozzáállást, testi-lelki-szellemi-érzelmi harmóniát. Ezekben kell profivá válni. Össze lehet ezekből is állítani egy tanrendet, van bőven tanítható irodalom és gyakorlatok, amivel elsajátítható mindez. Én ezeket tanulom immár 20+ éve. És imádom.
 
Abban legyél profi, ami a legtöbb jót hozza az életedbe! Az egyik legjobb életfilozófia.
Te miben vagy profi már most? És mi lenne, ha abban is profivá válnál ami a legtöbb jót hozza az életedbe?